fbpx

Az én történetem

1977-ben születtem, szüleim ötödik gyermekeként. Két húgom érkezése előtt 9 évig élvezhettem a legkisebb szerepét annak összes előnyével. Édesanyámmal a szoros, bensőséges kapcsolatom szinte egyik pillanatról a másikra szűnt meg. Megélésem szerint kamaszkoromat a társas magány jellemezte. Érettségi és egy év ismeretség után félig-meddig otthonról menekülve, férjhez mentem egy nálam 9 évvel idősebb férfihoz.

Még 20 éves sem voltam, amikor megszületett első gyermekünk. A házasságunk problémái ekkor már megjelentek, bár erről én hosszú évekig nem akartam tudomást venni. Éretlen személyiségem, és a házasság intézményébe vetett hitem vitt tovább. Öt év alatt még két gyermekünk született, miközben a nehézségeink egyre fokozódtak. Rossz családi mintákat követve, a konfliktusokat nem kezeltem, az áldozat szerepébe beállva tűrtem a testi és lelki bántalmazásokat. Tettem mindezt magányosan, mindenki előtt álcázva fájdalmaimat.

Idővel a dolgok úgy elfajultak, hogy testi (nőgyógyászati betegség) és lelki szinten (pánikrohamok) is komoly problémákat okozott, és már nem tudtam magam és mások előtt sem elfedni a valóságot. Házasságunk tizedik évében szerelmes lettem, és kapcsolatba kerültem egy másik férfivel. Ez volt az a pont, amikor már a férjem is rájött arra, hogy nem tehet meg velem bármit következmények nélkül. A családunk egységének fenntartása érdekében egy hónap után megszakítottam ezt a szerelmi kapcsolatot, de később be kellett látnom, hogy ez a  döntésem félelemből és bűntudatból is táplálkozott.

Erőfeszítéseim ellenére 3 év pokol következett az érzelmi zsarolás legváltozatosabb formáival tarkítva. Végül válás. Az évek során érzelmileg és anyagilag a padló alá kerültem, erősen a mínuszba süllyedve.

Közel 10 év belső munkájával, sok-sok szakember és egy szerető társ segítségével sikerült talpra állnom, és végre azt a harmóniát megteremteni az életemben, amiről kislányként álmodtam. Mára a nehézségek ellenére is kiegyensúlyozott, boldog párkapcsolat, a szenvedéllyel végzett munka sikere, és negyedik gyermekem, egy örökbefogadott kisfiú teszi teljessé az életemet.

Tanulmányaim, szakmai út

Eredeti végzettségem alapján óvodapedagógus és fejlesztőpedagógus vagyok. A főállású anyaság után 11 évig működtettem egy családi napközi vállalkozást. A nőgyógyászati problémák miatt 1 éven át kaptam hormonkezelést, de több orvos legjobb tudása és szándéka, több műtét és a többféle gyógyszer sem hozta meg a várt javulást, viszont ez utóbbiak mellékhatásaként gyógyszermérgezésem lett. Így kerültem kapcsolatba a természetgyógyászattal, ami fél év után teljes gyógyulást hozott.

Megszületett bennem a holisztikus szemlélet és a természetes gyógymódok iránti szenvedélyes elköteleződés csírája. Az évek során kisebb-nagyobb intenzitással fejlesztettem magam: életvezetési és egészség coach, természetgyógyász és fitoterapeuta végzettségem lett, és számos aromaterápiás tanfolyam van mögöttem. 

Felismerve a természet erejét a coaching folyamatokban, mára sok-sok elégedett klienssel és nagy szakmai tapasztalattal merem elfogadni a felkéréseket szakértői cikkek megírására, szakmai előadások megtartására.

„A változás titka, hogy ne a régivel harcolj, hanem építs újat, erre összpontosítsd az összes energiádat."

Szókratész

"Még ma is ádáz csata zajlik a szívem és az eszem között, de a változást furcsa módon az elfogadás hozta meg. Puhább lettem, engedékenyebb, és a csomók lassan kioldódtak belőlem. Kellettek a mély beszélgetések."

M. Rita (48 éves)

„Barbitól kapott olajokkal kiegészítve a mindennapjainkat, mostanság elég jól mennek a dolgok. Mirával, a lányommal, kevesebb a veszekedés és több az együttműködés, ami engem nagyon boldoggá tesz.”

Kati (38 éves)

„Hajlamos vagyok nagyon sok mindent túlgondolni, túltervezni, ami miatt a napjaimat sokszor túlfeszítettnek érzem. A Barbival való beszélgetés és a tőle kapott illóolaj már az első alkalommal a kívánt hatást hozta. Úgy érzem, jó kis segítőtársam lesz a ciprusolaj abban, hogy engedjem a dolgokat néha a maguk útján folyni, állandóan kattogó agyamat kikapcsolni, lecsendesíteni, befelé figyelni, és megtapasztalni azt a belső békét, melyre oly régóta vágyok. Köszönöm Barbi, újra egy élmény volt nálad járni”

Gina (38 éves)

"Barbi! Köszönöm, hogy már nem félek annyira. Számomra egészen új az a szemlélet, hogy lehet lavírozni a zátonyok között, hogy voltaképpen mind ezt csináljuk. Sokat kell még változnom, de már bátrabb vagyok, elkezdtem élvezni a kihívásokat."

Gál Vica (45 éves)

Lépj velem kapcsolatba!
hello@raczbarbara.hu

12 + 7 =